| Megszólalt az FIA a promóciós partner ügyében | ||||
|
|
Ahogy korábban írtuk, nincs támogatója a WRC-nek, és egyelőre nincs is kilátásban megoldás, mivel az Eurosporttal félbeszakadtak a tárgyalások. Így a tévéközvetítések sem megoldottak. A Szövetség azonban dolgozik a problémán. Az FIA a következő közleményt adta ki az üggyel kapcsolatban. „Az FIA sajnálattal jelenti be, hogy bizonyosságot nyert, hogy nem sikerült nemzetközi promóciós partnert találni, valamint globális műsorszolgáltatót a 2012-es Rally Világbajnokság ezen szakaszában. A Szövetség hosszas és részletes megbeszéléseket folytatott az érdekelt felekkel, de egy sor kérdésben lehetetlennek bizonyult, hogy összeegyeztesse azokat, és végül el kellett dönteni, hogy félbeszakadnak-e a tárgyalások. Amellett, hogy a megszokott sport és technikai szolgáltatásokat nyújtja ezeken az eseményeken, az FIA finanszírozza az időmérést és egyes események nyomon követését, hogy a bajnokságra a lehető legjobb körülmények között kerüljön sor. A csapatokat, gyártókat és a többi érdekeltet már tájékoztatták ezekről a körülményekről. Az FIA most tárgyalásokba kezd az összes olyan féllel, akik érdeklődésüket fejezték ki a WRC promóciója iránt, és garantálják a Rally Világbajnokság jövőbeli fejlődését és növekedését.”
Hozzászólások (0)
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Joomla components by Compojoom
|
| Módosítás: ( 2012. február 03. péntek, 22:26 ) |



Ezzel teljesen hivatalossá vált az ügy.