| Országos Rally Bajnokság | ||||
|
|
Balatoni Mihály volt az első abszolút kategória győztes, aki akkor a Volán SC csapat színeiben versenyzett, és egy Skodával nyert. Utána évekig Ferjáncz Attila volt a sportág meghatározó alakja hazánkban.
Ferjáncz 1998-ig versenyzett. Pályafutása során két Európa-bajnoki bronzérmet, 23 eb-futamgyőzelmet, 32 OB győzelmet (ebből 29 rali, 3 hegyi bajnokság) szerzett. Tizenkétszer választották az év magyar autóversenyzőjének, valamint ő az autósport örökös magyar bajnoka. 1981-ben a Sportérdemérem arany fokozatának kitüntetettje, 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Versenyzői pályafutása után, 1999-től a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke lett 2007-ig, majd 2008 decemberétől újra ezt a posztot tölti be. 2000-től a Magyar Nemzeti Sportszövetség elnökségének a tagja.
Magyar rallybajnokok - abszolút kategória
A WRC-hez hasonlóan a hazai bajnoki futamokon is gyorsasági szakaszok vannak. A versenyzőknek ezeket a szakaszokat a lehető leggyorsabban kell megtenniük. A verseny végeredményét ezek összesített ideje és az útvonal hibapontok összege adja. A futamok össztávja általában ötszáz és ezer kilométer között van, ebből százharminc és százhatvan a gyorsasági szakaszok kilométereinek hossza. Az abszolút sorrendben és a csoportokban az első tíz helyezett 20, 15, 12, 10, 8, 6, 4, 3, 2, 1 pontot kap, míg a kategóriákban 10, 8, 6, 5, 4, 3, 2, 1 pont jár az elsőtől induló helyezetteknek.
Az ORB-ben elfogadott járművek csoport és géposztály besorolása: N csoport (sorozatgyártású gépkocsik) 1. géposztály: legfeljebb 1400 ccm 2. géposztály: nagyobb, mint 1400 ccm, de legfeljebb 1600 ccm 3. géposztály: nagyobb, mint 1600 ccm, de legfeljebb 2000 ccm, 4. géposztály: 2000 ccm felett+S2000 A csoport (túrakocsik, beleértve a S1600-as versenyautókat) 5. géposztály: legfeljebb 1400 ccm 6. géposztály: nagyobb, mint 1400 ccm, de legfeljebb 1600 ccm 7. géposztály: nagyobb, mint 1600 ccm, de legfeljebb 2000 ccm S csoport 1. géposztály: legfeljebb 1600 ccm 2. géposztály: nagyobb, mint 1600 ccm, de legfeljebb 2500 ccm 3. géposztály: nagyobb, mint 2500 ccm, de legfeljebb 4000 ccm 4. géposztály: 2000 ccm felett P csoport 1. géposztály: legfeljebb 1600 ccm 2. géposztály: nagyobb, mint 1600 ccm, de legfeljebb 2000 ccm 3. géposztály: nagyobb, mint 2000 ccm, de legfeljebb 2500 ccm
Az idei évad hét futamból állt, először márciusban, Egerben álltak rajthoz a versenyzők.
Forrás: www.mnasz.hu, Wikipédia
Hozzászólások (0)
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Joomla components by Compojoom
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Módosítás: ( 2011. január 15. szombat, 19:35 ) |



A hetvenes évek közepétől rendezik meg Magyarországon az Országos Rally Bajnokságot.