| Az Országos Rally Bajnokság 2010-es évada | ||||
|
|
Az évad első futamát Egerben rendezték, március 26-a és 28-a között. Az ünnepélyes rajtceremóniát a Dobó téren tartották. A mezőny szombat reggel rajtolt el, nyolc gyorsasági szakasz várt a versenyzőkre. Többen már az első gyorsasági után kiestek, köztük Ollé Sándor, aki váltóprobléma miatt kényszerült feladni a versenyt. Vasárnap még hat szakasz volt hátra. Az első után Herczig Norbert állt az élen, ám a következő szakaszon defektet kapott, így összetettben visszacsúszott. Két szakasszal a verseny vége előtt a Turi – Percze kettős vezetett összetettben, ám az utolsó előtti szakaszra már törött autóval érkeztek. Ezzel elveszítették az első helyet. Végül az Asi-Pikó kettős nyerte a Valvoline-Start Autó Rallyt. A második helyen (a törött autó ellenére) a Turi-Percze páros végzett, míg az ifj. Tóth-Tagai kettős szerezte meg az abszolút harmadik helyet. Az utolsó szakaszt ugyan Herczigék nyerték, de így is csak a hetedik hely lett az övék.
Egy hónappal a szezonnyitó Eger Rally után ismét a volán mögé ültek a versenyzők. A helyszín ezúttal Miskolc volt. A rally prológján (amelynek a miskolci Speedway Aréna adott otthont) Kővári Barna Renaultját Karvaly Sándor vezette. A fiatalember születése óta vak, bár már párszor navigált barátjának, rallyautót most vezetett először. A Parc Fermét a DVTK stadionban rendezték be, szombaton innen rajtoltak el a versenyzők. A versenyt tizenkét szakaszosra tervezték, később két szakaszt töröltek. Az első három gyorsaságit Asi nyerte, és tíz másodperces előnyre tett szert a mögötte lévőkhöz képest. A Rally2 versenye alatt két komolyabb baleset is történt. Először egy nézőt ütöttek el, aki veszélyes helyen állt meg, majd pedig a Madár Sándor – Dr. Kollár Mihály kettős szenvedett balesetet. A navigátort agyrázkódással szállították kórházba. A verseny utolsó két szakasza előtt, melyet sötétben tartottak, még mindig Asi állt az élen. Az éjszakai szakaszokon Asiéknak problémájuk volt a lámpák beállításával, emiatt csökkent előnyük. Szerencséjükre azonban nem csökkent annyira, hogy elveszítsék az abszolút első helyet, így végül ők nyerték a 17. Miskolc Rallyt. Janika lett a második, Herczig Norbert a harmadik. Az éjszakai szakaszok előtt Turiék is jól álltak, azonban a versenyző elmondása szerint a sötétben versenyzés nem nagyon fekszik az ő autójuknak, az S2000nek (amivel például Ifj. Tóthék is versenyeznek) annál inkább. Ezzel szemben az idén több WRC futamon is induló Turán Frici élvezte az éjszakai autózást. „Klasszisokkal jobban érzem magam, s egy kör alatt két helyet jöttünk előrébb, már abszolút ötödikek vagyunk – mondta Turán. – Ez jól hangzik, de persze óriási a harc a mögöttünk jövőkkel, tizedekre, másodpercekre megy a küzdelem. Kár, hogy nem most kezdődött ez a verseny...” „Hozzá kellett szokni a sötétben menéshez, mert ebben a magyar mezőnynek nincs túl sok tapasztalata – nekem például arra kellett a legjobban figyelnem, hogy mindent a megszokott helyre tegyek az autóban, mert keresgélésre egyrészt nincs idő, másrészt lehetetlen bármit megtalálni. Frici hála Istennek szeret sötétben menni, úgyhogy nem volt gondunk...” mondta Zsiros Gábor, elismerve pilótája nagyszerű teljesítményét.
A május 22-én rajtoló Salgó-Gemer Rally szombati gyorsaságijait a szlovákiai Rimaszombatban tartották, míg a vasárnapi gyorsaságiknak Salgótarján adott otthont. Hadik Andrásék a negyedik gyorsaságin műszaki hiba miatt feladták a versenyt. A szakaszt Janika nyerte, mint ahogy a hatodik szakaszt is, így feljött összetettben a második helyre, megelőzte Herczig Norbertéket. Az első helyen pedig Asiék álltak. Az első hat szakasz után az ózdi stadionban tartottak egy Salakshowt, melyen az ismert műsorvezető, Ördögh Nóra volt Turi Tamás navigátora. A vasárnapi első gyorsasági kezdése a pályán lévő olaj miatt csúszott. A szakaszt végül Herczig nyerte, Asi csak harmadik lett, ezzel csökkent előnye. A következő szakaszon azonban ismét ő volt a leggyorsabb, megőrizte vezető pozícióját. Bár elmondása szerint kicsit „bénának” érezte magát a Mitsubishiben, mivel az autó egy kicsit csúszkált. Az Ollé Sándor – Kerék Balázs kettős azonban nem állt rajthoz a rally második napján. Kerék Balázs folyamatosan szédülésre, hányingerre panaszkodott. A navigátornak valószínűleg véget ért pályafutása, mert ezek a rosszullétek, elmondása szerint, pánikbetegségre utalnak, emiatt nem versenyezhet többet. A verseny utolsó két szakaszát törölték, ismételten Asi nyert, Janika lett a második, Herczig Norbert a harmadik.
Június 19-én rajtolt a bükfürdői Karpackie-Groupama Rally. Az ORB-n 74-en indultak. Mivel a rally előtti napokban esett, a pálya sok helyen saras, vizes volt. Az első szakaszt Asi nyerte Turán Friciék előtt, a másodikat viszont Herczig, aki így átvette a vezetést Asitól. Turiék hamar kiestek. „Elrajtoltunk a második szakaszon és pár száz méter múlva „kattant” egyet az autó. Abban a pillanatban meg is állt a motor. Olyan volt, mintha kihúzták volna a konnektorból a dugót. Megszűnt a kocsi áramellátása, s bár perceken át próbálkoztunk azzal, hogy megtaláljuk a hibát, nem jöttünk rá, mi okozta. Sajnálom, hogy fel kell adnunk.” A harmadik gyorsaságit Turán Friciék nyerték, a negyediket pedig Asiék, de Herczig ekkor még őrizte a vezető pozíciót összetettben. A következő szakaszon Asi átvette a vezetést Herczigtől, Botka Dávid pedig feljött az összetett harmadik helyre. A vasárnapi első szakaszon megint Herczig volt a leggyorsabb, és visszavette a vezetést, a nyolcadik szakaszon azonban összetörték a kocsit, így Asiék álltak az első helyre. Az eddigi rallykon összetettben veretlen Asi-Pikó kettős nyerte az utolsó szakaszt, és ezzel a versenyt is. Herczigék lettek a másodikak, és, mivel Botkáék autója leállt, Turán Friciék a harmadikok.
Az idei Veszprém Rallyt egy hónappal a bükfürdői megmérettetés után rendezték. Az összesen kilenc gyorsasági szakaszból álló versenyen 69-en rajtoltak el. Mindkét szombati szakaszt az Ifj. Tóth János – Tagai Róbert kettős nyerte. Összetettben is ők vezettek a szombati nap után, Turiék és Herczigék előtt. Asiék csupán a negyedik helyen álltak. Vasárnap a második körben Herczigék megelőzték Turiékat, akiket egy defekt hátrálhatott. A Hell Racing Team versenyzője azonban így is megőrizte összetett harmadik helyét. A gyorsasági szakaszokon végig Janika dominált, végül nyert Veszprémben. A hétszeres bajnok hosszú idő után tudott ismét rallyt nyerni. A nyolcadik szakaszon Heczig Norbert kiesett, így a bajnokságban vezető Asi lett a második, Turi pedig a harmadik. A dobogósok nyilatkozatai a verseny végén Ifj. Tóth János- Tagai Róbert: „Nagyon boldog vagyok, hogy négy év után sikerült újra győznünk. Kicsit nehezen született meg ez az eredmény, de a lényeg, hogy megvan. Jó volt, hogy ötödiknek indultam, kicsit tisztább volt a nyomom, és nagyon jól működött az autó is.” „Asi”- Pikó Zsuzsa: „Nem akartam kockáztatni, a biztos negyedik helyet választottam. A többiek hibájából adódóan végül felzárkóztunk a második helyre.” Turi Tamás- Percze Nándor: „Ugyanezen a gyorson kaptam az előző körben egy defektet. Nagyon közel voltunk egymáshoz Asival. Az utolsó gyorson túlságosan lementem a tőre és felborultunk. Ehhez képest a harmadik hely sem számít rossznak…”
A Borsod Rally mezőnye az Államalapítás Ünnepén rajtolt el. Sajnos Turi Tamásék nem tudtak elindulni az idei hatodik versenyen. A Veszprém rallyn sérült autóban komoly anyagi kár keletkezett. -Természetesen nagyon szerettünk volna ott lenni a bajnokság valamennyi futamán – szögezte le előre Turi Tamás. – Néhány nappal ezelőtt azonban szembesülnünk kellett azzal, hogy a veszprémi bukással többet veszítettünk, mint húsz másodperc. Akkor ugyan beértünk a harmadik helyre, és értékes pontokat szereztünk, de az autóban komoly anyagi kár keletkezett. A támogatóink segítségének köszönhetően biztosítva van az egész évi szereplésünk, de a költségvetésbe két töréskár már nem volt bekalkulálva. Az autót meg kellett csinálni, amit legközelebb is szeretnénk majd használni. Jó lenne még csatázni a dobogós helyezésért, majd a barcikai hétvége után kiderül, hogy erre mennyi esélyünk marad. Három gyorsasági után Janika vezetett Asi és Herczig előtt. Asinak ismét problémája volt a lámpák beállításával, így csak az itinerre hagyatkozva versenyeztek. Ám még ez sem hátráltatta őket nagyon, hiszen megnyerték a versenyt Ifj. Tóth János és Kakuszi Zsolt előtt. Az abszolút sorrendben a kilencedik helyen álló Kazár Miklós – Szőke Tamás kettős műszaki hiba miatt kiesett a versenyről, és ugyancsak nem tudta befejezni azt a tavalyi bajnokság második helyezettje, Osváth Péter sem. Bár még egy verseny hátra volt, de ezzel a győzelemmel az Asi – Pikó páros behozhatatlan előnyre tett szert, ami eldöntötte, hogy ők 2010 abszolút bajnokai.
Az október 15-én kezdődő Mecsek Rallyra Asiék már bajnokként érkeztek. A rally tíz gyorsaságiból állt, nyolcat rendeztek szombaton, kettőt vasárnap. A verseny szervizparkját a Pécs Pláza parkolójában állították fel. Janikáék erre a versenyre lecserélték 207-es Peugeot-jukat, és egy Peugeot RCZ utcai autóval álltak rajthoz. A tavalyi győztes Turán Frici egy héttel a Spanyol Rally előtt (ahol egy gyári Forddal fog versenyezni) még rajthoz állt az ORB idei utolsó futamán. Turi Tamásék azonban ezen a versenyen sem tudtak elindulni. A Pécs Pláza parkolójában megrendezett prológot Kakusziék nyerték. Az első gyorsasági szakaszt pedig Hideg Krisztián nyerte, Ifj. Ranga László lett a második, és a prológ győztese, Kakuszi Zsolt a harmadik. A bajnok Asi itt csak 11. lett. A második és a harmadik gyorsasági után Ranga állt az élre, Kakuszi a második, Kazár Miklós pedig a harmadik lett. Hideg Krisztiánék autója sérült, így visszacsúsztak összetettben. Ollé Sándorék pedig feladták a versenyt. A következő szakaszon már Kakusziék álltak az élen. A hátralévő négy gyorsaságin Kakuszi és Herczig egymásnak adogatta az összetett első helyet. A nap végén végül Herczig állt az élen. A Mecsekben idő egyre hűvösebb lett, ez pedig az S2000-seknek kedvezett. Vasárnapra a 76 indulóból már csak 30-an maradtak versenyben. Az utolsó előtti szakaszt ismét Herczig nyerte Kakuszi és Bútor Róbert előtt. Az utolsó szakaszon azonban váltóproblémák miatt kiestek. A szakaszt végül Bútor nyerte. Összetettben a Kakuszi Zsolt – Kakuszi Csaba kettős nyerte a 43. Mecsek Rallyt, Bútor Róbert lett a második, a tavalyi bajnok, Hadik András pedig a harmadik. Az idei bajnok, Asi – Pikó páros végül csak kilencedik lett.
Forrás: www.boon.hu/special/miskolc-rally-2010, www.boon.hu/special/borsodrally,
Hozzászólások (0)
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Joomla components by Compojoom
|
| Módosítás: ( 2011. január 15. szombat, 19:39 ) |



A 2010-es évben hét futam várt az Országos Rally Bajnokság versenyzőire, akik először márciusban álltak rajthoz. Az idei bajnok, az Aschenbrenner György (Asi) – Pikó Zsuzsa páros a hét futamból ötöt nyert meg. Az Ifj. Tóth János (Janika) – Tagai Róbert kettős tudta megverni Veszprémben, az utolsó futamon pedig, a Mecsek Rallyn, végül kilencedikek lettek, de erre a versenyre már bajnokként érkeztek. Összetettben Asiék mögött Janika lett a második, az évad utolsó két versenyét kihagyó Turi Tamás – Percze Nándor kettős pedig a harmadik.
7. Valvoline-Start Autó Rallye-Eger
Maxx Shot 17. Miskolc Rally
Hell Energy Drink Salgó-Gemer Rally
Karpackie-Groupama Rallye Bükfürdő
17. Veszprém Rallye
Prince Kazincbarcika Rally 2010
43. Allianz Rallye