2012. május 21., hétfő
A Bulgár Rally
nap múlva következik
Start Autó Rallye 2011 – Eger
Írta: B. Maya    2011. március 30. szerda, 19:58    PDF Nyomtatás E-mail
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

Április első hétvégéjén kezdetét veszi az idei ORB szezon. A szezonnyitónak ebben az évben is Eger ad otthont.

A 2011-es szezon hat futamból fog állni, a mezőny augusztus 5-én Romániába is ellátogat, ekkor rendezik az Arad Rallyt. A szeptemberi 45. Mecsek Rally pedig egyben IRC futam is lesz.

Az egri verseny nemcsak a hazai bajnokság szezonnyitója, hanem a szlovák bajnokságé is. A magyar és szlovák rallysokon kívül csehek és lengyelek mérik össze tudásukat a száz százalékig aszfaltos versenyen.

Az ünnepélyes rajtceremóniát április elsején, este tartják az egri Dobó téren. A mezőny másnap reggel rajtol el a szervizparkból. A célceremóniára vasárnap este kerül sor, szintén a Dobó téren.

A szombati napon hat szakaszt kell majd teljesíteniük a versenyzőknek, vasárnap pedig ötöt.

Az indulók között lesz a címvédő ASI – Pikó páros, valamint a többszörös abszolút bajnok ifj. Tóth János is, aki csak a nevezési határidő előtti napokban döntötte el, hogy mégis rajthoz áll.

"Ahhoz képest, hogy nagyon nehéz volt meghozni a döntést, nem állunk rosszul, de azt sem mondanám, hogy száz százalékosak vagyunk. Amiben bízom, az a csapat, a háttér. Az autó maximálisan felkészítve várja a rajtot, a navigátorom topon van, már csak az kell, hogy én is elkapjam a fonalat."

A 2004-es abszolút győztes Turi Tamás viszont nem lesz ott a szezonnyitón.

"Még tegnap is tárgyaltunk arról, hogy összejön-e az a háttér, ami szükséges az egri versenyhez, de végül be kellett látni, hogy semmi értelme az erőlködésnek. Nem volt könnyű tudomásul venni, hogy a legkedvesebb versenyemen nem tudok rajthoz állni. Emiatt bosszús is vagyok, de nem tudok mit tenni. Remélem, hogy a távolmaradásunk csak erre az egy futamra szól, és a következő bajnokin már ott leszünk." - nyilatkozta a korábbi bajnok.

Nevezési lista

Áttekintő térkép első nap

Áttekintő térkép második nap

Útvonal lap

 

Forrás: http://www.egerrally.hu






Hozzászólások (0)
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
 



Szólj hozzá a hírhez!