| A Monte Carlo Rally margójára - A MINI szemszögéből | ||||
|
|
Monaco, 2012. január 22. A MINI WRC csapata a Monte Carlo Rally ötödik, és egyben utolsó napján Dani Sordoval és Carlos del Barrioval valamint Pierre Campanaval és Sabrina de Castellivel második illetve hetedik helyen ér be a célba hercegség kikötőjébe. Bár ez még csak a csapat hetedik világbajnoki futama volt, de immár harmadik alkalommal állhatnak dobogóra.
Dirk Holloweg –A MINI Motorsport elnöke „Nagy örömmel tölt el hogy a márka visszatérhetett erre a legendás helyszínre, és hogy ilyen kiemelkedő eredményt értünk el, nem csak Dani dobogós helyét értem ez alatt, de Pierre is remek munkát végzett, annak ellenére, hogy még nem túl tapasztalt. Jó látni a MINI Motorsport család többi tagjának remek eredményei t is. A privát versenyzők is remekül szerepeltek.
A rajongók nagyon lelkesek, és különleges légkört teremtettek az egész verseny folyamán. Támogattak minket a régi vadászmezőnkre való visszatérésben, és büszkék vagyunk, hogy cserébe ilyen eredményeket tudunk felmutatni.”
Dave Wilcock – Csapatfőnök
„Ez az első versenyem Monte Carloban csapatfőnökként, így fantasztikus érzés, hogy a 2. helyen végeztünk a MINI WRC Teammel. Nagyon izgultunk, hogy probléma nélkül sikerüljön végigcsinálnunk a Power Stage-t. Dani a 4. legjobb időt autózta, ami remek, habár reménykedtünk néhány ráadás pontban, de nem mindig történnek úgy a dolgok, ahogy azt szeretnéd. Hihetetlenül örülünk ennek az eredménynek. Dani és Pierre remek munkát végeztek. Nagyon megérdemeltük, ugyanis az egész csapat nagyon keményen dolgozott.”
Dani Sordo (MINI John Cooper Works#37)
Pierre Campana (MINI John Cooper Works WRC #52)
“Nagyon élveztem ezt a rallyt. Nagyszerű eredmény ez számomra, napról napra jobban ment. Az autó nagyon jó, és örülök a mostani szereplésemnek, amely egyben az eddigi legjobb WRC-s eredményem is. A Power Stage nagyon szűk és kanyargós volt, és ráadásul problémáim voltak a kormányszervoval. Gondolhatod, hogy mennyire nehéz volt így irányítani az autót.”
Hozzászólások (0)
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Joomla components by Compojoom
|
| Módosítás: ( 2012. január 25. szerda, 03:14 ) |




A nap sütött, és az utak szárazak voltak a rally utolsó gyorsaságiján, - az 5.16 kilométer hosszú Ste Agnès – Col, de la Madone közti Power Stage-en – de ez korántsem jelenti azt, hogy könnyű szakasz lett volna. Szűk és kanyargós volt, és mindenki tisztában volt vele, hogy nehéz lesz. Sordo a negyedik helyet szerezte meg, míg Campana a tizedikként ért célba, annak ellenére, hogy szervoproblémákkal küszködött. Ez volt a 433.36 kilométernyi kompetitív szakaszból álló, összesen 1,780.47 kilométer hosszúságú rally 18. szakasza. A legjobb 3 a Place du Palais Princier-nél, a hercegi palota előtt vehette át a díjat.
„Nem voltak ma (vasárnap a szerk.) gondjaink. Szombaton egy kicsit „bealudtam” a gyorsaságikon, így veszítettem némi időt Petterrel szemben, de örülök az eredménynek.Ez nekem és a csapatnak is nagyszerű.A legfontosabb talán a harmadik napon használt gumikról hozott döntésünk volt, mivel a 12. szakasz havas volt. Petter (Solberg) időt vesztett hozzám képest, és legyünk őszinték, ez nagyon fontos volt számunkra, ugyanis talán egy kicsit elóvatoskodtuk, ő viszont nagyon gyors volt.E nélkül a szakasz nélkül nagyon szoros lehetett volna a küzdelem kettőnk között Második alkalommal végeztem a második helyen az új csapatunkal, és ez nagyon nagyon jó.”