2012. május 21., hétfő
A Bulgár Rally
nap múlva következik
Aschenbrenner György
Írta: B. Maya    2010. november 05. péntek, 19:36    PDF Nyomtatás E-mail
IWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raLink megosztása: Del.icio.usJP-Bookmark

Az ORB 2010-es abszolút bajnoka.

 

Aschenbrenner György azaz Asi 1972. január 21-én született Zircen.

17 évesen szerzett jogosítványt. Ezt megelőzően sohasem tanult autót vezetni. A jogosítvány megszerzése óta azonban gyakorlatilag autómániás.

A 90’-es évek elején Asi nagyon sokat vezetett, és hamarosan a zirci és veszprémi rendőrkapitányságok kedvence lett. Már akkor is gyorsabb volt az átlagnál. Mivel képességeit a közúti forgalomban igyekezett bizonyítani, gyorshajtás miatt kétszer is bevonták a jogosítványát.

Szinte tananyaggá vált Veszprém megyében, a hatóság mindenképpen tetten akarta érni, amint vezetői engedély nélkül autózik. 10-15 autós üldözésben volt része ebben az időszakban, de sohasem sikerült elkapniuk. Volt, hogy éjszaka kénytelen volt az autóban kinn aludni az erdőben, mert őrá várva minden Zircre vezető utat lezárt a rendőrség.

1996-ban aztán már a versenypályán is bizonyított, igaz egy a rallytól elég messze álló műfajban. Szerette volna bebizonyítani, hogy dízel autóval is lehet nagyot alkotni. Épített hát egy 1,9-es TDI I-es Golfot kifejezetten azzal a céllal, hogy gyorsulási versenyeken vegyen részt. Ezzel az autóval többször is győztesként ünnepelhette a Hungaroring közönsége.

Ekkor azonban Asi nem gondolt rá, hogy egyszer még rallyversenyző lesz belőle.

1997 őszén aztán baráti unszolásra benevezett egy rally III. osztályú futamra, Szombathelyre. Gyorsan bukócsövezték az utcai Golf -II-es TDI-jét, és hétvégén már a rajtnál állt, sőt nyerte a versenyt. A nagyszerű eredmény azonban nem változtatta meg az életét. Másfél hónap telt el a következő versenyig, a veszprémi Mikulás kupáig, ahol 3. helyezést ért el. Az eredmény azért volt különösen értékes, mert mindössze két Ford Cosworth tudta megelőzni.

1998-ban már a Suzuki Kupában mérette meg magát. Akkoriban a Suzuki Budaörs indítani szeretett volna valakit a kupában, és Asit ajánlották. Az autókereskedés biztosította a versenyautót, és a szervizcsapatot.

Ebben az idényben egy kivétellel minden versenyt megnyert.

Az 1999-es év még jobban sikerült, fölényesen megnyerte a kupát, mindeközben pedig kétszer is abszolút 2. helyen végzett a Rally II. osztály 50-60 autója között. Ez egy Suzukival jelentős teljesítmény volt, Asira felfigyeltek a Magyar Suzuki Rt-nél is.

Felkérték, hogy a 2000-es idényben legyen az õ versenyzőjük az I. osztályban.

A vállalkozás sikerrel járt, 2000-ben nagy meglepetésre Asi az A5-ös kategória bajnoka lett. Ez óriási eredmény volt, hiszen a kategóriában számos sokkal erősebb autó, és sokkal rutinosabb versenyző is indult. Asi és a Suzuki hosszabb távú együttműködést terveztek.

Az együttműködés következő lépéseként 2001-ben Asi már az A/6 csoportban indul volna egy Suzuki Balenoval. Azonban a Baleno már nem, az új Ignis pedig még nem volt olyan piaci szereplő, hogy a Suzuki Rt. a 2001. évi Rally Bajnokságban ezen típusok valamelyikét szerepeltesse. Így ez év februárjában a közölték Asival, hogy ebben az évben meghiúsul az együttműködés, nem kap autót.

Asi végül 2001-ben és 2002-ben is egy N/4 csoportos Mitsubishivel versenyzett. 2001-ben az N/4 csoport bajnoka lett, majd ezt a címet 2002-ben egyedülállóan megvédte.

A 2003-as év új autót és új csoportot hozott.

Jelenleg egy saját tulajdonú A/8 csoportos Mitsubishivel versenyez.

A versenyekre az autót a folyamatosan bizonyító Németh Autószerviz szervizcsapat készíti fel.

2010-ben navigátorával, Pikó Zsuzsával nagy fölénnyel megnyerték az Országos Rally Bajnokságot. Az idei hét versenyből öt versenyen elsőként értek célba.

Az idén Turán Friciék a hazai bajnokság mellett indultak a Rally Világbajnokságon is. Asi a következőket gondolja a külföldi versenyzésről:

Külföldi megmérettetésben még nem gondolkodom. Én úgy vagyok vele, ha külföldre mehetnék, akkor csak VB-re, és csak N-es autóval. Sok esélyünk ott sem lenne, hiszen akik ott mennek, már olyan tapasztalattal rendelkeznek, amit nehéz felülmúlni. De ezt itthon is le lehet mérni, amikor eljönnek a Budapest Rally-ra az ilyen-olyan bajnokok. Budapesten például többször is egy-két perc előnyt adtunk nekik. Ők ott ismerik a pályákat, ott van rutinjuk. Mi meg itt ismerjük a pályákat, nekünk itt van tapasztalatunk. Ahhoz hogy külföldön is eredményes legyen valaki, óriási tehetségnek kell lenni, vagy rendelkezni valamennyi tapasztalattal. Így hát egyelőre marad a magyar bajnokság.

Forrás: www.asi.hu






Hozzászólások (0)
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Módosítás: ( 2011. január 15. szombat, 19:37 )
 



Szólj hozzá a hírhez!