

Henning Solberg (Stobart Ford)
Született: 1973. január 8., Askim, Norvégia WRC debütálás: 1998, Svéd Rally Első győzelem: - Győzelmek: - Szakaszgyőzelmek: 30 Dobogós helyezések: 5
Az 1998-as svéd ralin debütált a rali-világbajnokság mezőnyében. 1998 és 2003 között privátként a világbajnokság több európai versenyén vett részt. 2004-ben, a Bozian Racing csapatával hét versenyen állt rajthoz, és a svéd futamon elért hatodik helyezésével megszerezte pályafutása első világbajnoki pontjait.
Henning a 2005-ös szezonra a Ford gyári csapatával kötött szerződést, melynek értelmében a két gyári versenyző, Toni Gardemeister, valamint Roman Kresta mellett Solberg hét versenyen vett részt a gyár alkalmazásában. Az év második futamán, Svédországban ötödik, míg a hatodik futamon, a Ciprus Rallyn a negyedik helyen ért célba. Az így gyűjtött kilenc pontjával az összetett tizennegyedik helyen zárta az évet.
2006-ban az osztrák Manfred Stohl-lal közösen alakított csapatot. Az OMV Peugeot Norway nevü alakulatot a Bozian szervizelte, és Manfred, valamint Henning egy-egy Peugeot 307 WRC versenyautóval a világbajnokság futamainak jelentős részén rajthoz állt. Henning csak a Japán, valamint a három aszfaltos versenyt, a Spanyol, a Korzikai és a Német Rallyt hagyta ki. Hét alkalommal végzett pontszerzőként, és a Török Rallyn megszerezte pályafutása első dobogós helyezését, egy harmadik helyet. A bajnokságban huszonöt pontjával a nyolcadik helyen zárt.
2007-ben csatlakozott a Stobart Ford csapatához. Ez az év volt az első olyan éve, ahol a bajnokság minden futamán részt vett. A Norvég Rallyn (ami ebben az évben volt először a WRC Rally-világbajnokság versenye) a dobogó legalsó fokára állhatott. Nemsokkal később a Japán Rallyn megszerezte pályafutása harmadik dobogós helyezését is. Japánban szintén a harmadik helyen végzett. A végelszámolásnál 34 pontjával a hatodik helyen végzett a világbajnokságban, megelőzve a Subaru versenyzőjét, Chris Atkinsont és a fiatal csapattársát, Jari-Matti Latvalát.
A 2008-as bajnokságban a Stobart Ford csapat mellett a Munich's Ford csapatában is versenyzett. A Stobart színeiben 10 versenyen állt rajthoz és a legjobb helyezése egy negyedik hely lett. A Svéd Rallyn sokáig úgy nézett ki, hogy ismét dobogóra állhat, de a futam második napján egy defekt és egy ütközés miatt le kellett mondania erről. A Munich's Ford pilótájaként 5 futamon állt rajthoz, és kétszer is pontszerző helyen végzett. Az évet 22 pontjával a 8. helyen zárta.
A 2009-es év a második legjobb szezonja volt pályafutása alatt. A Stobart Ford versenyzőjeként két dobogós helyezést is szerzett - harmadik lett az Argentín és a Lengyel Rally -, és mindössze csak 4 futamon nem végzett pontszerző helyen. A világbajnokságban a 6. helyet érte el és 33 pontot szerzett. Ezzel nagybna hozzájárult ahhoz, hogy csapata a konstruktőri világbajnokság harmadik helyét szerezze meg. Ebben az évben mindössze két ponttal maradt le az öccsétől, a 2003-as rali-világbajnok Petter Solbergtől. Csapattársát, Matthew Wilsont pedig 5 ponttal előzte meg.
A 2010-es évben szintén a Stobart Ford csapatánál fog versenyezni. Jelentős változás lesz őályafutásában, hogy 9 évnyi együttműködés után új navigátorral kezdi majd meg az évet. "Imádom a rallyt és itt is szeretnék maradni még. Ez az életem és meg szeretném mutatni, hogy mire vagyok képes. Addig nem adom fel, amíg nemnyerek meg egy WRC-s versenyt." - nyilatkozta a norvég versenyző.
---
Ilka Minor
Született: 1975. 04. 30., Klagenfurt, Ausztria WRC debütálás: 1997, Francia Rally
A 2010-es év lesz az első közös évük Henning Solberggel. Ilka Minor több európai bajnokságban is szerepelt már. Később hosszabb időt töltött Peter Müller navigátoraként a P-WRC mezőnyében. 2001-től Manfred Stohl mellett szerepel a WRC bajnokságában. Legjobb eredményük egy második helyezés a 2005-ös Ciprusi Rally-n. 2006-ban teljesített első teljes szezonjukat, ekkor a negyedik helyezést szerezték meg évvégén.
|