hmm nem is tudtam hogy a dc Shoest Ő alapította akkor azért van mindig ez a márka Ken block videókba 
| Ken Block - Alex Gelsomino | ||||
|
Ken Block (Monster World Rally Team)
Született: 1967. november 21., Long Beach, Kalifornia WRC debütálás: 2007, Mexikó Rally Első győzelem: - Győzelmek: - Szakaszgyőzelmek: - Dobogós helyezések: - Ken Block amerikai autó-, és motorversenyző, valamint a DC Shoes amerikai ruházati vállalat alapítója. Hazája rallybajnokságán 2005 óta vesz részt. Első évében több kategória-, valamint egy abszolút dobogós helyezést szerzett, és végül kategóriájában harmadikként, összetettben pedig negyedikként zárta a szezont, és elnyerte az év újonca címet. 2006-ban írt alá a Subaru csapatához, és Travis Pastrana csapattársa lett. Ebben az évben az amerikai bajnokságban végül a második lett. 2006-tól kezdve vesz részt az X-Games bajnokságban is. A WRC-ben 2007-ben debütált, két futamon vett részt. Mexikóban tizenhatodik, Új-Zélandon pedig harminchatodik helyen ért célba az N-csoportban. 2008-ban szintén elindult Új-Zélandon, ahol tizenharmadikként zárt, ezzel kategóriájában eddigi legjobb WRC eredményét érte el. 2010-ben szakított a Subaruval, és a Monster World Rally Teamhez igazolt. A világbajnoki futamokon egy Ford Focus RS WRC-vel áll majd rajthoz, Amerikában pedig egy Ford Fiestával versenyez majd. Saját bevallása szerint élete egyik álma vált valóra azzal, hogy indulhat a 2010-es WRC mezőnyében. Ő lehet egyébként az első amerikai, aki akár több évadon keresztül is a WRC-ben szerepelhet. Az amerikai, amikor nem a versenyzéssel van elfoglalva, akkor motokrosszozik, gördeszkázik vagy snowboardozik. A 2007-es Új-Zéland Rally idején csatlakozott a DC Shoes snowboard csapatához. A snowboardosok mellett a rallyautójával mutatott be néhány hódeszkás trükköt. Sokaknak a rallyversenyzés határait súroló, hajmeresztő videóiról is ismerős lehet. 2009-ben például a Top Gear című műsorban a BBC újságíróját, James Mayt vittel el egy Gymkhana-stílusú körre a kaliforniai Inyokern repülőtéren. --- Alex Gelsomino Születési hely: Palermo, Olaszország Jelenlegi lakhely: Los Angeles, Kalifornia WRC debütálás: 2007, Mexikó Rally Gelsomino a kilencvenes évek közepén költözött Amerikába, ahol a kaliforniai rally bajnokságon, majd az észak-amerikai bajnokságon vett részt. 2005-ben lett Ken Block navigátora, miután aláírt a Subaru Rally csapatához. 2007-ben együtt debütáltak a Mexikó Rallyn. 2010-ben követte Blockot a Ford csapatához, így idén együtt versenyeznek majd a rally világbajnokságban.
Hozzászólások (1)
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
Joomla components by Compojoom
|
| Módosítás: ( 2010. február 28. vasárnap, 10:05 ) |


